Thich Nhat Hahn:
Thanh Thuy és az almalé
Ma három gyerek, két kislány és egy kisfiú jött hozzánk a faluból Thanh Thuyjal játszani. Mind a négyen kiszaladtak a házunk mögötti domboldalra hancúrozni. Egy jó óra múlva jöttek csak vissza, és inni kértek. Elővettem az utolsó üveg házi almalevünket és töltöttem nekik egy-egy pohárral, Thanh Thuynak, mint házigazdának utoljára. Az ő poharába került az üveg alján maradt gyümölcspép. Mikor észrevette a lebegő rostokat, elhúzta a száját és közölte, hogy nem kéri. Így aztán a kislány ivás nélkül ment vissza a rétre barátaival játszani.
Fél óra múlva éppen a szobámban meditálok, amikor hallom, hogy hív. Egy pohár hideg vizet próbált engedni magának, de még lábujjhegyen sem éri el a vízcsapot. emlékeztetem az asztalon lévő almalére, és kérem, hogy azt igya meg. Megfordul és alaposan szemügyre veszi a poharat: a gyümölcsdarabkák szépen leülepedtek, a nedű ismét tiszta és csábító. Odamegy az asztalhoz, és két kézzel szájához emeli a poharat. Miután megissza az almalé felét, visszateszi a poharat az asztalra és így szól:
– Ez még ugyanaz az almalé, bátyó?
– Bizony ugyanaz – mondom -, csak most már tiszta és finom, mert ült egy kicsit.
Thuy újra a pohárra néz:
– Tényleg finom. Ő is meditált, mint te, Szerzetes bátyó?
Elnevetem magam és megsimogatom a fejét:
– Mondjuk inkább, én utánzom őt, amikor ülök, ez közelebb jár az igazsághoz.
Minden este, amíg Thuy a lefekvéshez készülődik, én ülök és meditálok. Megengedem neki, hogy a szobámban aludjon nem messze az ülőpárnámtól. Megállapodtunk, hogy amíg én ülök, ő szépen csendben lefekszik. Ebben a békés légkörben könnyen elnyomja az álom, öt-tíz perc és már alszik is. Amikor befejezem az ülést, betakarom.
Thanh Thuy vietnámi menekültek gyermeke. Most lesz négy és fél éves. Apjával kelt át a tengeren és érkezett Malajziába tavaly áprilisban, míg az anyja Vietnámban maradt. Franciaországba érkezése után édesapja több hónapra nálunk hagyta, amíg ő munkát keresett Párizsban. Megtanítottam neki a vietnami ábécét és néhány otthon kedvelt népdalt. Feltűnően intelligens. Két hét alatt annyira megtanult olvasni, hogy lassan ki tudja betűzni Lev Tolsztoj „Bolondok országa” című meséjét, amit franciából fordítottam le vietnamira.
Thanh Thuy minden este látja, hogy ülök. Csak annyit mondtam neki, hogy „ülő meditációt végzek”, de hogy mit jelent ez valójában, vagy hogy miért csinálom, arról egy árva szót sem szóltam neki. Amint látja, hogy arcot mosok, felveszem a köntösöm és meggyújtok egy illatos füstölőt, már tudja, hogy hamarosan meditálni fogok, és ez azt jelenti, hogy eljött a fogmosás, pizsamába bújás és szó nélküli lefekvés ideje. Még soha nem kellett erre külön figyelmeztetnem.
Thuy minden bizonnyal azt hiszi, az almalé is „ül” ez kicsit, hogy kitisztuljon – épp ahogy Szerzetes bátyó is szokott. Kérdéséből ítélve úgy hiszem, ez az alig négy és fél éves kislány minden magyarázat nélkül érti a meditáció értelmét: az almalé kitisztul, ha pihen egy kicsit; ugyanígy elménk is kitisztul, ha egy kicsit meditálunk. Ez a tisztaság felüdít minket, erőt és derűt meríthetünk belőle. Ahogy felüdülünk, környezetünk is felüdül. A gyerekek is szívesen vannak velünk, nem csak egy kis csoki vagy mesehallgatás kedvéért. Azért szeretnek a közelünkben lenni, mert érzik a belőlünk áradó üdeséget.
Este vendég érkezett. Töltök neki egy pohárral a maradék almaléből, és leteszem a meditációs terem közepén álló asztalra. Thuy már mélyen alszik. Azt javaslom a barátomnak, hogy üljünk egy kicsit nyugodtan, csendben, mint az almalé.
